Kőkereszt - Németh László
Szüret - Vass József
Éjszakai fények - Patyik Ágota
Szabadság - Vass József
Bodzafiúk - Santana Cadena Diána
Bohn Erdő útja - Zsíros Tibor
Aratás utan - Németh László
A haleszi betyár - Vass József
Hajnali balerina - Szabó Ferenc

Partnerek

 

A két jó kedélyű énekes-gitáros, Balázs Péter és Lengyel Tibor újabb vidám perceket szerzett az alsós gyerekeknek interaktív gyermekkoncertjükön 2015. március 18-án a Déryné Kulturális Központban, a községi könyvtár szervezésében, amely a Homokháti Könyvtári Szövetség támogatásával valósulhatott meg.

Tavaly ugyancsak ellátogattak a Csigabiga Óvoda és Bölcsőde apróságai közé – szintén a könyvtár meghívására -, és most is eleget tettek a meghívásnak a kicsik nagy örömére.A kisdiákok határozott tapssal jelezték, hogy jól érezték magukat. A zenészek elmondták, hogy a megzenésített verseken kívül saját szerzeményeiket, gyerekdalaikat szintén előadják. Már tizenöt éve szentelik életüket ennek a tréfás hivatásnak. Ez idáig csak ezzel foglalkoztak, ám van polgári állásuk is.Hozzátették, hogy a zenélés a hivatásuk, nem pedig a munkájuk. A hétvégén egy jótékonysági gyerekkoncerten is láthatók lesznek Szegeden, hiszen a jótékonykodás sem áll tőlük messze. Emellett nem csupán gyerekeknek, hanem felnőtteknek is zenél a duó. Ilyenkor a külföldi (csak angol nyelvű) könnyűzenei klasszikusok közül válogatnak, úgy, mint a Beatles vagy Eric Clapton. Nyáron ismét vendégeskednek majd nálunk.

 

Olasz Bettina

Mórahalmi Járási Hivatal tájékoztatói

Tájékoztató a szennyvízcsatorna hálózat kivitelezéséről

Önkormányzati konyha étlapja

Lájkolj minket!

Kereső

Időjárás

 Hőtérkép

Hőtérkép

Felhőtérkép

Felhőkép

Széltérkép

Széltérkép

Forrás: www.idokep.hu

Partnerek