Éjszakai fények - Patyik Ágota
Szüret - Vass József
Kőkereszt - Németh László
Hajnali balerina - Szabó Ferenc
Szabadság - Vass József
A haleszi betyár - Vass József
Aratás utan - Németh László
Bohn Erdő útja - Zsíros Tibor
Bodzafiúk - Santana Cadena Diána

Partnerek

 

2007 - Dr. Nyáriné Tajti Anna

 

Dr. Nyáriné Tajti Anna mögött egy nagyon gazdag életút áll. 

Ezt a tartalmas életpályát az ország akkori legfiatalabb polgármestereként kezdte, 1974-ben.

Több mint 30 éves munkássága szorosan összekapcsolódott a település életével.  Elismertségét jól példázza, hogy 16 évig Üllés tanácselnöke volt, majd a rendszerváltást követően 4 alkalommal nyerte el a választók többségének bizalmát.

Az elmúlt több mint 30 év során – irányítása alatt -  a település hatalmas fejlődésen ment keresztül:

- a lakosság közreműködésével tornaterem épült,

- kialakításra került az egészségház,

- az utcák egy-két kevésbé beépítettől eltekintve aszfaltozottak,

- a közlekedők biztonságát belterületi kerékpárút szolgálja,

- az idősek, a tanyai lakosság segítségére megépült a Területi Gondozási Központ,

- a falu jelentős részén elkészült a csapadékvíz elvezető csatorna rendszer,

- új Házasságkötő teremmel gazdagodott a település,

- erdei iskola, egyben ifjúsági szálláshely került kialakításra,

- a központi park átépítése megtörtént,

- a Horgásztó körül infrastrukturális fejlesztés valósult meg,

- bérlakások kerültek átadásra, a fiatalok lakáshoz jutását segítve ezzel,

- szelektív hulladékgyűjtés kezdődött el, 

- az anyukák munkába állását  segítő Bölcsőde épült fel.

 

Az említett beruházások, fejlesztések természetesen a teljesség igénye nélkül íródtak. 

 

Anna mindig nagy gondot fordított az értékek és hagyományok ápolására. Az 1977-ben létrehozott FONÓ Néptáncegyüttes alapításánál kiemelkedő szerepe volt.

Szervezőmunkája által 6 éve jött létre az Alkotóház és a Helytörténeti Ház. Az Európa szerte ismert néptáncosok mellett a  külföldön is ismert ügyes kezű népi mesterek is Üllés jóhírét viszik. A hagyománytiszteletet tartotta szem előtt akkor is, amikor javaslatára az önkormányzat megalkotta jelképeit.  Településünkről őseinkig visszamenően gyűjtést kezdeményezett, melynek összegzéseként Üllés történetét feldolgozó kötet került kinyomtatásra.

A rászorultakról és a idősekről való gondoskodás módja – úgy hiszem – mindig minősíti és hiteles képet ad egy adott település vezetőségéről. A szociális ellátás kiemelt szerepét igazolja az ellátórendszer kiépítése, és fejlesztése - az évek során több új ellátási formát vezetett be.

Az egészségvédelmet is szívügyének tartotta. Az 1983-ban elindított szűrővizsgálatokat országosan is példaértékű módon komplex szűrővizsgálati programmá fejlesztette.

Az új dolgok iránt mindig fogékony volt. A települési források kiegészítését szolgáló pályázati rendszert magáénak érezte, a környező települések közül szinte elsőként alakította ki önkormányzati szinten ennek intézményesített formáját.

  

 

Tudását, tapasztalatát több szervezetben is kamatoztatta.

-         alelnöki tisztséget töltött be a Szeged és Térsége Területfejlesztési Társulásban,

 

-         képviselői mandátummal rendelkezett a Csongrád Megyei Területfejlesztési Tanácsban,

-         Soros elnöke volt a Homokháti Önkormányzatok Kistérségi Egyesületének.

 

Jelenleg a Csongrád Megyei Közgyűlés tagjaként, az Oktatási, Ifjúsági és Sportbizottságban képviseli településünket. 

 

Tevékenységét több fórumon is elismerték.

-         1999-ben  a Csongrád Megyei Közgyűlés – addigi munkájáért - Alkotói díjat adományozott számára,

-          2004-ben – 30 éves munkássága elismeréseként a Magyar Köztársaság elnökétől megkapta a Magyar Köztársaság Ezüst Érdemkeresztjét.

 

Munkájával emberként, nőként példát állít elénk.

 

 

Kedves Anna!

 

Sorolhatnám még érdemeidet, de nem teszem.

Engedd meg, hogy munkásságod elismerését Taitosz szavaival fejezzem be: 

 

Okos, aki érti az embereket:

Aki önmagát érti: ihletett.

Hatalmas, aki másokat legyőz;

Aki önmagát legyőzi: erős.

Aki törekszik: nincs híján akaratnak;

Aki megelégszik: gazdag.

Aki nem veszti természetét: hosszúéletű;

Aki nem veszti emlékezetét: örökéletű.

 

 

„Ne hajolj meg a sors előtt,

csak azért, mert az úgy kívánja.

Célod van, s aki ismeri a célt,

Merje birtokolni a rávezető eszközöket is.

Ha mégis elgyöngülnél a cél előtt,

fordulj a szívedhez tanácsért.

Egy kis késlekedés nem árt:

Ami hamar áll elő, hamar a semmibe vész.

Nincs jobb társ az erős szívnél,

mely a kellő pillanatban átsegít a bajokon.

Élj a szív törvénye szerint!

Akinek célja: a helyes élet –

annak eszköze az emberség.”

Mórahalmi Járási Hivatal tájékoztatói

Tájékoztató a szennyvízcsatorna hálózat kivitelezéséről

Önkormányzati konyha étlapja

Lájkolj minket!

Kereső

Időjárás

 Hőtérkép

Hőtérkép

Felhőtérkép

Felhőkép

Széltérkép

Széltérkép

Forrás: www.idokep.hu

Partnerek