A haleszi betyár - Vass József
Bohn Erdő útja - Zsíros Tibor
Bodzafiúk - Santana Cadena Diána
Szabadság - Vass József
Szüret - Vass József
Hajnali balerina - Szabó Ferenc
Aratás utan - Németh László
Éjszakai fények - Patyik Ágota
Kőkereszt - Németh László

Partnerek

 

2010 - Bálint Antal

Sokat gondolkoztam azon, hogy Bálint Antalról milyen méltató szöveget is írjak.

 

Mit írjak egy olyan emberről, aki – világrengető dolgokat nem vitt véghez, nem nyert csatát, nem épített hidakat, nem győzte le a sárkányt – napról napra egyszerűen „csak” tette a dolgát – ezt mindenki tudja, látja, ismeri - átlag feletti erővel.

 

Bálint Antal 1951. június 4-én Üllésen született. Általános iskolai tanulmányait 1965-ben fejezte be. A szobafestő-mázoló szakmát választotta. Középiskolásként országos versenyen indult – I. helyezést ért el, így a vizsga alól mentesült.  Még ebben az évben a DÉLÉP-nél helyezkedett el brigádvezetőként, majd 1975-től 1982-ig a SZINKRON vegyes ipari szövetkezetnél dolgozott.

Toncsi 1975-ben nősült, házasságából 2 gyermeke született.

 

Üllés Község Önkormányzatánál 1983. január elseje óta foglalkoztatják – először karbantartóként, majd GAMESZ műhelyvezetőként. A 2008-as átszervezést követően a technikai csoport vezetője lett – irányítva a karbantartókat, a takarítókat és a közcélú foglalkoztatottakat. Vezető, de egyben aktív dolgozó, aki az adminisztrációs munkák mellett, szervez, irányít, de ha kell, megfogja a „munka” végét is.

 

Toncsi közel 30 éve kiemelkedő szerepet vállal Üllés fejlesztésében, az intézmények karbantartásában, szépítésében.

Aktív résztvevője minden kulturális, sport, és közösségi programnak.

 

Mindig megtalálja, hol van rá szükség, ő a falu „motorja”.  Ha kell gyerekeket szállít versenyre, ha kell vendégeket szolgál ki a rendezvényeken, sátort állít, fát ültet, vagy hivatalos ügyet intéz valamelyik közhivatalban.

 

Sokoldalú ember, nincs olyan dolog, amihez ne értene, szájából még nem hallottam azt, hogy „nem tudom”.

Toncsi sosem keresi a kibúvókat. Megkérhetem bármire, szinte hallom: Mártika megoldjuk.

 

Energiája kifogyhatatlan, munkaideje 24 órás, foglalkozása: TONCSI.  A faluközösség érdekeit mindig szem előtt tartva tevékenykedik fáradhatatlanul, mobilizálva másokat is.  

 

Dolgozóival, az intézményekkel, a település lakosságával nagyon jó, közvetlen kapcsolatot alakított ki.

 

Munkáján kívül más elfoglaltságra is jutott energiája:

 

- 1994-99-ig oszlopos tagja volt a helyi színjátszó körnek. A veresegyházi asszonykórus helyi színpadán együtt énekeltünk és táncoltunk annak idején, 

- a munkavállalók érdekvédelmét tartotta szem előtt, amikor 90-ben elvállalta a Magyar Közalkalmazottak és Köztisztviselők Szakszervezete helyi alapszervezetének elnöki posztját, 

- szintén ez a cél vezérelte, amikor a Csongrád Megyei Munkaügyi Bíróság népi ülnöki tisztségét elvállalta, és így 2000-2004. között az ítélethozatalban közreműködhetett.

 

Bálint Antal munkája méltatása mellett meg kell említeni azt, ahhoz, hogy munkájában ily módon helyt álljon, kell egy biztos családi háttér. Van egy végtelenül türelmes felesége, Etelka, aki a hosszú évek alatt mindvégig mellette állt.

 

Bálint Antal elmondhatja, küzdelmes és sikeres út, amit eddigi élete során bejárt. Életútját Will Rogers amerikai színész szavai jellemzik:

 

“Ha sikeres akarsz lenni, a dolog nagyon egyszerű.

Érts ahhoz, amit csinálsz!

Szeresd, amit csinálsz!

És higgy abban, amit csinálsz!

Igen, ilyen egyszerű ez.”

Mórahalmi Járási Hivatal tájékoztatói

Tájékoztató a szennyvízcsatorna hálózat kivitelezéséről

Önkormányzati konyha étlapja

Lájkolj minket!

Kereső

Időjárás

 Hőtérkép

Hőtérkép

Felhőtérkép

Felhőkép

Széltérkép

Széltérkép

Forrás: www.idokep.hu

Partnerek